2011. október 29., szombat

Mindent pakol....




Halloween

A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták Angliát. A kelta hagyományok közt szerepelt a samhain, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely november 1-jére esett és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette. Ezen az éjszakán, úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjel vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Ez a nap jelentette a sötétség kezdetét, mert a kelták azt hitték, hogy a napisten Samhain a halál és a sötétség istenének fogságába került. Október 31-én az újév előestéjén Samhain összehívta a halottakat, amelyek különböző formákban jelentek meg, ezek rossz lelkek, gonosz állatok figuráit öltötték magukra. A kelta papok egy hegytetőn a szent tölgy alatt gyülekeztek, tüzet gyújtottak és termény és állatáldozatokat mutattak be, majd a tűz körül táncoltak. Reggel a papok minden családnak adtak ebből a parázsból, hogy új tüzeket gyújthassanak velük, melyek elűzik a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat.
Ezen a napon, vagyis november elsején az emberek állatbőröket vettek magukra és Samhain tiszteletére 3 napos ünnepet tartottak. Ez volt az első halloween fesztivál, melynek pogány szokásai keveredtek aztán más ünnepekkel. Amikor a rómaiak elfoglalták a kelta területeket, ők is megtartották a saját szokásaikat. Két rokon római ünnep is elvegyült a halloweennel, úgyhogy mai állapotában ez az autentikusnak ismert kelta ünnep komoly mediterrán elemeket tartalmaz. Az első a római feralia, a holtak emléknapja (innen a holtakról való emlékezés rituáléja), a másik pedig Pomonának, a gyümölcstermésért felelős númennek a napja (az ő szimbóluma volt a mai halloweeneken fontos szerepet játszó sok alma), ez az ünnep szintén november 1-jére esett. [1]

A töklámpás lett az idők folyamán a halloween legfontosabb jelképe. Az angol egyenes fordítás „carved pumpkin”. Az ilyenkor használt kivájt vigyorgó töklámpás angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern. A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ő egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel.
Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, szabadon fordítva: „Cukrot vagy csínyt!” kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra. Elméletileg az ajtónyitónak van lehetősége „csínyt” azaz játékos fenyegetést választani, de nem jellemző. Általában a gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak. Amerikában többnyire baráti társaságban jelmezbált rendezve ülik meg ezt az ünnepet. A halloween nagyon fontos ünnep Észak-Amerikában. Ezzel ellentétben a szülők nem engedik ki gyermeküket, mert félnek a várható következményektől. Az utóbbi időben ugyanis megnőtt halloweenkor az eltűnt- és megölt gyermekek száma. Így ez az ünnep, az előző 10 évhez képest, nagyon sokat vesztett a jelentőségéből.
A háztól-házig járás édességért szokás eredete az Ó hazába nyúlik vissza, nagy valószínűséggel az angol, ír és skót bevándorlók hozták be és honosították meg USA területén. Európában a halloween sokáig feledésbe merült. Néhány helyen elvétve jelmezbe öltöztek és tökdíszeket helyeztek el a lakásban, de ez a szokás is hanyatlóban volt. Az utóbbi években azonban a halloween ünneplése ismét visszatért, valószínűleg a népszerű amerikai ponyvakultúra (képregények, filmek) nyomán. Magyarországon nem vált ünneppé, a bazárok termékein kívül nem lehet komoly nyomát találni az ünneplésnek. Az iskolákban nem jellemző a gyermekek beöltözése ezen a napon, és nem osztogatnak cukrot az osztályokban. Néhány helyen ugyanakkor bizonyára partikat rendeznek; az udvart, a házat túlvilági hangulatúvá varázsolják, majd különféle jelmezekbe öltözve mulatoznak. Népszerű szórakozás ilyenkor az almahalászat, melynek célja egy vízzel teli vödörből szájjal kiszedni az almát.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Halloween

Persze, egy amerikai támaszponton is elmaradhatatlan... nekünk is van töklámpásunk...








2011. október 26., szerda

MI

Coffika




2011. október 25., kedd

2011. október 23., vasárnap

Ha nagy a csend....



2011. október 19., szerda

Ősz

Még kihasználjuk az utolsó napfényes napokat... sokat vagyunk lenn...







Tegnap

Gyerekes napom volt... gyerekeket altattam... 6 hónapostól 18 hónaposig... édesek, puhák... gömbölyűek, nyakatlanok, gurulós fejűek... reaktívak...
DE... nagyon jófejek tudnak lenni... szeretem, mikor magukat extubálják...

2011. október 17., hétfő

2011. október 10., hétfő

Munka

Egy kis adrenalin.... panfacialis sérült+ nyakcsigolyája is sérült... arccsontok lemezes OS-éhez elaltatni, intubálni...

Az ilyen helyzetek megoldását szeretem... ezekben van kihívás....

Cowgirl






2011. október 4., kedd

Kreatívkodás



Leveleket gyűjtöttünk, rajzlapra ragasztottuk.... élveztük:)

2011. október 1., szombat

Boldog születésnapot!

Marcikának és Lénának nagyon boldog 1. születésnapot kívánunk!