Kórházban

Érdekes tapasztalatokat szerzek páciensként a kórházban. Direkt nem írom, hogy betegként. Nem vagyok beteg, csak kismama, akinek problémája akadt.
Szerencsére, nem nagy probléma... elég ahhoz, hogy átértékeljek mindent és az eddigi nyüzsgésemet igazi pihenésre cseréljem.
Sokat vártunk Katusra, nem kockáztatom itt a célegyenesnél, hogy baj legyen.
Para-mami vagyok? Lehet... de inkább a mostani túlzott óvatosság, mint az inkubátor feletti aggodalom.
Lehet, hogy csak a hülye időjárási frontok hozták azt a néhány görcsöt, az okozta a vérnyomásemelkedésemet... Lehet, hogy másnak több baja van. Én ilyen vagyok. Megijedtem. Kicsi kincsemet nem szeretném elveszíteni! Nem is fogom!!!!

Hol is kezdjem????

Manapság nagyon divatos a blogírás. Nehogy már én kimaradjak ebből...
Jó apropó a kezdéshez, hogy hamarosan (úgy 6-8 hét múlva) megérkezik hozzánk Makrancos Kata. Egy aprócska kislány, aki alaposan felforgatja majd az életünket.
Nem mindennapi az érkezése sem, hiszen sok évet (8-at) vártunk rá... átéltünk több inszeminációt és 5 IVF-et.
2009 novenberének végén már tudtam, hogy az 5. ET sikeres volt.
Aztán következett 6 nyugodalmas hónap. Teljesen jól voltam, minden eredményem jó volt. Az UH-vizsgálatoknál Katus mindig megmutatta, hogy ő Katus és nem Ubul...

2010.06.02.
Ez a nap is úgy indult, mint a többi.
A vége viszont kórház lett. Görcsölgetett a pocim, az általam megszokottnál magasabb volt a vérnyomásom.
Doktorral konzultálva úgy láttuk jónak, hogy befektet. Kapok vénásan magnéziumot, egyéb gyógyszereket. Jobb az óvatosság...

Itt tartunk most...