1. Tényleg igazán, rettenetesen, nagyon szeretne gyereket és nemcsak valamiféle versenyszellem hajtja egy idő után, hogy "nem igaz, hogy csak nekem nem sikerül"?
Én úgy gondolom, hogy a medőség is egyfajta betegség. És minden betegség, főképpen az, ami hosszú időn keresztül fennáll, hat az ember pszichéjére. A betegség fázisainak megfelelően változik az ember... a beletörődéstől, az önmagam hibáztatásán keresztül, addig, hogy tényleg minden erővel küzd, hogy kapaszkodik az utolsó szalmaszálba is... És hát ott az az ősi belénkrögzült vágy is, hogy általában, minden nő szeretne gyereket...
Versenyszellem... nem hiszem, bár lehetnek olyanok, akikben van ilyen érzés is...
2.
Aki lombikot és beültetést vállal és ezzel azt a kockázatot is, hogy esetleg hármasikrei lesznek, az törvényszerűen az átlagosnál jobban szereti a gyerekeket (és az átlagosnál strapabíróbb is) és automatikusan boldog ha sok gyereke születik végül?
Amikor az ember a beültetésnél vállalja 2-3 embrió beültetését, számol azzal, hogy több baba fog megszületni.
A szeretet, a tűrőképesség meg inkább belsőből jön, az általános világnézettől... nem hiszem, hogy az befolyásolná, hogy milyen módon fogant meg az a gyerek... bár, lehet, hogy aki valamiféle orvosi beavatkozásra kényszerül, ahhoz, hogy gyereke legyen, tudatosabban készül az anyaságra...és esetleg másképpen örül a megszületett babá(k)nak...
Az egész babaprojekt, gyereknevelés legfontosabb, legmeghatározóbb része az anyuka pszichéje!!!!
3.
És mindezekeből következik-e, hogy a sokáig sikertelenül próbálkozó szülők esetleg jobb - vagy agyonkényeztető, agyonféltő, ezért inkább rosszabb -, türelmesebb, megértőbb szülők lesznek éppen azért, mert nehezen jött(ek) össze a gyerek(ek)?
Vagy amint azt tudjuk jól, az ember könnyen felejt és egy rugdosós két éves kori hisztitől pont annyira dühbe jön egy gyerekéért hosszan küzdő, mint egy gyerekét öt perc alatt létrehozó?
Vajon számít-e hosszútávon, a nevelési stílusunkban az, hogy hogyan született gyerekünk? Biztos kutatják ezeket, szerintem érdekes kérdések.
Nevelési stílust inkább a "tapasztalat", a hozott minták határozzák meg, nem az, hogyan fogant a baba.
Ha pl. lombikos anyukákat megnézi az ember, teljesen különbözőek a nevelési elvek... ha már megszületett a gyerek, igazából nem különbözik a többi gyerektől...
